Teszteltük

 

 

Kipróbáltuk: Zeneôrültek kedvéért

Mi fán terem a MiniDisc?

Úgy tûnik, a MiniDisc örökzöld téma, hisz' lassan már tíz év eltelt megjelenése óta, és még mindig újdonságnak számít. Hogy mitôl lenne újdonság? Attól, hogy sokan még mindig nem ismerik. De talán most (vagy a következô években) végre eljön a MD ideje, és ugyanúgy hétköznapjaink részévé válik, mint a hagyományos CD.
A digitális zenetömörítés területén már 1987-ben megkezdôdtek a kutatások, amelyeknek a MD mellett az MP3 formátum is köszönheti a létrejöttét. A tömörítésre elôször a digitális rádiósugárzás szolgáltatott okot, majd pedig az, hogy valamilyen digitális, de olcsóbb és a CD-nél gyengébb minôségû média vehesse át a kazetták szerepét. (Ekkor még szó sem volt arról, hogy az internetes terjesztés miatt tömörítsék a zenét.) A kutatások egyik eredményeként 1992 ôszén megjelent a MiniDisc a Sony-tól és ezzel egy idôben a Philips is piacra dobta DCC (Digital Compact Casette) nevû találmányát.
Utóbbi a hagyományos kazettákkal kompatíbilis digitális hordozó volt, amelynek 1996-ban állították le végleg a gyártását, minthogy semmilyen sikert nem ért el. A 90-es évek elején a MiniDisc sem robbant be a köztudatba, a piacra pedig még annyira sem, méghozzá azért, mert túl drága volt. Egy tömörített, CD-nél rosszabb minôségû lemezt ugyan ki venne meg a CD-nél drágábban? Nem beszélve a lejátszók akkori áráról. Ma már viszont elérhetô áron kaphatók mind a lejátszók, mind az üres MD lemezek, így érdemes számításba vennünk ôket a - mai füllel már elviselhetetlenül gyengén szóló - kazetták alternatívájaként. A MD szabvány is sok elônyös változáson ment keresztül azóta.
Egy évtizeddel ezelôtt még nehéz volt elmagyarázni, mit jelent az, hogy a MD veszteséges tömörítést alkalmaz, mit fogunk akkor hallani... Ma már egyszerûbb, ha az MP3-hoz hasonlítjuk a MD formátumot, mivel hasonló elv alapján mûködik. A MD tömörítési elvét ATRAC-nak hívják, a pszichoakusztikai kutatások eredményeit használja fel, vagyis olyan adatokat vesznek ki a hangból, amit a legvájtfülûbb hifistákat leszámítva senki nem hallana meg. Az eredmény pedig olyan zajmentes, digitális hang, amely közel CD-minôségû, és a legelterjedtebb, 128 kbit/s-os tömörítésû MP3-nál is jobban szól, 292 kbit/s a bitrátája. A tömörítés révén a hangfájl mérete ötször kisebb lesz, egy MD lemezre így ugyanannyi zene fér, mint egy CD-re, azaz 74 perc, illetve 60 és 80 perces lemezek is léteznek.
Maga a MD lemez egy 64mm átmérôjû magneto-optikai korong, ami félúton van a kazetta és a CD közt. Utóbbihoz abban hasonlít, hogy digitálisan tárolja a zenét, optikailag olvassa le, és lemez lévén nem kell tekernünk a számok közt. Kazetta jellege pedig abban rejlik, hogy újra meg újra felvehetünk rá, vagy letörölhetjük. És van, amit csak a MD tud: letörölhetünk vagy szétvághatunk rajta egyes dalokat, átnevezhetjük és elmozdíthatjuk is ôket. A felvételek készítésénél külön elônye, hogy valós idôben vehetünk fel bármit, gyakorlatilag úgy, ahogyan azt egy kazettával tennék, csak éppen digitálisan. Felvételt készíthetünk CD-lejátszóból, a számítógépen keresztül vagy akár mikrofon segítségével is.

Végre elérhetô áron
MD lemezeket ma már 500 Ft körüli áron is kaphatunk, ami elfogadható ár, ha azt vesszük, hogy többször írható lemezekrôl van szó. Ezzel szemben az MP3 walkmanek többsége ma még memóriakártyákat használ a tárolásra, amelyeknek több tízezer forint az áruk. A hordozható MD lejátszók és felvevôk mérete is vonzó lehet, a hagyományos és a CD-s walkman-eknél jóval kisebbek és könnyebbek. Az autóba szerelhetô MD elônye pedig, hogy a kazettánál sokkal jobban szól, a CD-nél pedig kevésbé érzékeny a rázkódásra.
Az asztali deckek fôleg magnó helyett használhatók jól, és akkor is elônyösek, ha valaki hordozható vagy autós MD-kel rendelkezik. Ugyanis az asztali MD rekorderekkel könnyebb a felvétel, mivel több funkcióval és általában többféle digitális csatlakozással is rendelkeznek, sôt, van olyan is, amelybe billentyûzetet lehet dugni, a dalcímek könnyebb begépeléséhez. (Ugyanerre a célra létezik egy PALM program, amellyel a kéziszámítógépbe beírt vagy átszinkronizált dalcímeket infrán a MD-be küldhetjük.)
A MD-hez a legjobb párosítás egy digitális kimenettel rendelkezô CD deck vagy egy digitális ki/bemenettel rendelkezô hangkártya lehet. Utóbbi segítségével könnyen MD-re kerülhetnek a géprôl az MP3-ban levô zenék is, egy digitális bemenettel rendelkezô hangkártyával pedig a gépre másolhatók a MD-en levô felvételek, ami különösen jó, ha valaki egy MD walkmant (mikrofonnal párosítva) diktafonként használ.
A digitális hangátvitel mellett analógra is van lehetôség, de ez további minôségromlást okoz. Ha egy CD-rôl analóg kábelen át másolunk MD-re, akkor a CD/analóg átalakítás, a kábel és a visszadigitalizálás is rontja az eredményt. A MD hátrányaként megemlíthetjük a felvétel lassúságát is, legalábbis a mai CD-írók sebességéhez képest. Ugyanis a felvétel általában egyszeres sebességgel történik, azaz addig tart, amíg maga a zene. Egyes asztali MD+CD tornyok azonban 4-szeresen is tudnak másolni.

Ma már szinte mindenki gyártja
Kézenfekvô, hogy a piacon sok Sony MD termék van, de az évek során a többi konkurens gyártó is beszállt a MD iparba, így általában a nagyobb hi-fi gyártó cégek mind rendelkeznek valamilyen MD termékkel. (Szemben az MP3-lejátszókkal, ahol még mindig az ismeretlen - fôként ázsiai - gyártók vannak többségben.) A legújabb MD walkman-ek már szinte alig nagyobbak magánál a MD lemeznél. A Sony általában drágább és szebb, sokan dicsérik a Sharp-ot hangminôsége miatt. A cikk írója egy Aiwa MD walkmant cserélt nemrég egy Sharp-ra, mindkettô jól mûködött, azonban az Aiwa egy speciális - és sajnos túl gyakran lemerülô - akkumulátorral üzemelt, a Sharp-ba viszont ceruzaelemet is lehet tenni. Hordozható MD recorder-hez szerencsésebb az elemes megoldás, mert a felvétel nagyon lemeríti az akkumulátort. A Sony - és más gyártók - új termékei többnyire távírányót is tartalmaznak és ismerik az LP2, LP4 formátumot, amivel gyengébb minôségben dupla annyi zenét vehetünk fel (long play). Egyes MD-eket PC csatlakozással együtt árulnak, ilyen például a Sony MZ-R700DPC (200$ körüli áron). Ennél érdekes módon az amerikai csomagban USB-optikai csatolót találhatunk, Európában viszont csak egy analóg (és silányabb minôségû) USB-s hangkártyát, amelynek használatával végül is a MD lényege, a digitális átvitel veszik el.
Az asztali MD gyártók közt a fentieken kívül még megtalálhatjuk (csak példaként) a Yamahát, TEAC-ot, Pioneer-t és a JVC-t is. Léteznek professzionális felhasználásra készült típusok is (Tascam, Denon, Marantz). Az autós MD-ek közt már megjelennek az autó-hifi gyártók nevei is, pl. Blaupunkt, Kenwood, Clarion stb. Ezek többségükben csak lejátszók, rádióval egybeépítve. Elônyük a nagy kijelzô, amin folyamatosan láthatjuk a dalok címeit és az elôadók nevét.

Adattárolásra is alkalmas
Kézenfekvô volt, hogy egy ilyen elônyös tulajdonságokkal rendelkezô korongot adattárolásra is használni lehet, így megszületett a MD-Data, amely azonban nem kompatíbilis a MD audióval. Egy MD lemez 140 MB adat tárolására alkalmas, a MD-Data lemezek azonban különböznek az Audio MD lemezektôl. Már kaphatóak számítógépbe (PC-be és MAC-be is) szerelhetô MD drive-ok, amelyek az adattárolás mellett kezelik az Audio MD-et is, azonban utóbbit csak lejátszani tudják (vagyis írni és másolni nem). Ezek a drive-ok egyelôre még lassúak és drágák. Az adattárolási lehetôség kihasználására azonban más, érdekes példák is vannak. A Sony készített egy MD-es PDA készüléket, amely beépített scannerrel és 640x480-as felbontással rendelkezik, és MD-es digitális kamerákat is megjelentetett. A Sony mellett a Sharp is piacra dobott egy MD-et használó digitális fényképezôt. A Sony MD-es kamkordere pedig olyan MD-Data2 lemezeket használ, amelyekre már 650 MB adat fér.

(ét)